Vajon a fanyar cseresznye lefogy. Sétánk egy régi délutánon

A Drugeth-legenda Az ürügy Ezerkilencszázhuszonkilenc tavaszán, Vajon a fanyar cseresznye lefogy hazafelé igyekezvén, enyhe kerülővel vettem az utamat, hogy a világhírű tengeri fürdőn, amelyet szép hamis névvel Oloron-les-bains-nek neveznek majd, meglátogassam Ervint, unokabátyámat. Ekkor már több mint tíz esztendeje nem láttam őt - egy hónappal a fegyverszünet előtt találkoztunk utoljára, s az összeomlás után nyomtalanul eltűnt.

Egy ideig sokat gondoltam rá, gyerekesen vágyakoztam utána, gyermekkorom e kedves rokona után, aki - felnőtt fiú létére - komoly, valódi "barátom" volt. De aztán, mire évek múltán hírt kaptunk felőle, hogy Oloronban él, s valami szállodaigazgató, már alaposan elfelejtettem őt. Ó, hát szállodaigazgató lett Ervinből Hogy imádta őt mindenki, legfőképpen a nők, a tízéves elkényeztetett kis Editkétől kezdve a szivarozó, nagyszerű Zseni nagymamáig, mindegyikük.

Hosszú, karcsú fiú volt, tüneményesen mozgott, remekbe faragott, végtelenül vonzó arcéle és felnyírt tarkója kisfiúsnak hatott, míg a szeme szögletében ezer apró, öreg ránc vajon a fanyar cseresznye lefogy, és arcán két mély, megnyerő barázda szántott végig.

Ha megérkezett, először mindig kedvencét, Zseni nagymamát üdvözölte, két izmos karjával felkapta őt a levegőbe, körültáncolta vele a szobát, s csak e szertartás után varázsolta elő számára a szivarokat, a férfiszivar-költeményeket. Henri Clayt, üvegtokos Upmant; a nagymama a gáttalan, rendíthetetlenül vidám férfiasságáért szerette.

1. Jenei Gyula honlapja
2. Fogyás 5 napos technikákban
3. Hideg zsír veszít
4. Search Mint egy nap enni gyümölcsöt, hogy lefogy A gyümölcs nassolását ajánlja szinte minden fogyókúrás program, de vajon tényleg annyit ehetünk belőle, amennyit csak akarunk.
5. Új információk 18 2.

Ha Editke erőnek erejével az ölébe ült, ő kissé zavartan, de elragadó udvariassággal társalgott vele; a kislány nyilván ezért a csókolni való, fiús gyámoltalanságáért rajongott, szunnyadó anyai érzéssel. Ervin mint tényleges főhadnagy szolgált a prágai fekete dragonyosoknál. Hogyan került Oloron-les-bains-be? Árva fiú volt, dragonyos kapitányként szerelt le, ízületeiben finom, de elűzhetetlen nyavalyával, s kissé orrolva a Monarchiára.

A kártyához, a tánchoz és a teniszjátékhoz értett, s így némi kalandozás után Marienbadban talált alkalmazást, amely - mint később írta - nem sokban különbözött a parkett-táncos, a krupié vagy a tenisztréner minőségétől, legfeljebb abban, hogy e három mesterséget neki egy személyben kellett gyakorolnia, s hogy akitől borravalót kapott, az éppúgy kapitány úrnak szólította, mint az, akinek ő adott.

Innen került rövidesen a tengeri fürdőhelyre. No, de nem is Ervinről akarok én beszélni. Ezen a tavaszon tehát, amely óta már éppen újabb tíz év telt el, meglátogattam Ervint, az oloroni szállóigazgatót.

Érkezésem pontos idejéről nem értesítettem, s így aztán magam indulhattam neki a szállodát megkeresni. Mikor megmutatták, melyik az, nem akartam elhinni. Ez a délszaki kertből kiemelkedő márványpalota lenne az ő "vityillója", amiről írt?

Ezt igazgatja ő, itt él? Vajon a fanyar cseresznye lefogy csarnokba léptem be, s némiképp elfogódva érdeklődtem iránta. Először nem értették a nevét, idegen kiejtésre kellett ferdítenem. Ó, a kapitány úr - felderültek az arcok, suttogás, továbbítás, telefon - foglaljak helyet.

OTTLIK GÉZA: MINDEN MEGVAN

Néhány pillanat múlva a lépcső aljában, a csavart oszlopok mögött megjelent a régi Ervin zsakettes alakja. Csak a polgári ruha jelezte a változást. Egy mákszemnyit sem öregedett, ezt rögtön észrevettem, pedig már a negyvenben lépegetett. Míg én evvel a kusza, szórakozott fejszámolással bíbelődtem, ő tárt karokkal sietett felém.

Micsoda ember lettél!

Mint egy nap enni gyümölcsöt, hogy lefogy

Rögtön kiküldök érte, a vendégem vagy, nem ereszt A felbolydult, serény cselédnép lázaspiros orcával tesz-vesz körülöttem, míg ő felajánlja úri házának vendégszeretetét Nem lehetett letagadni, hogy erősen idegen kiejtéssel, furcsa hangsúllyal beszél már magyarul - ha ismét felém fordult, éreztem, amint nehezen kapcsolja át agyában a szót az anyanyelvére.

Különös módon volt fogyatékos ez a beszéd, a szóbősége nemhogy csökkent volna, hanem éppen feltűnően sok zamatos magyaros fordulattal, ízes kifejezéssel élt, igaz, hogy el-elvétve a ragokat és vonzatokat.

Bár meglehet, hogy csak éppen e mulatságos botlások, e paradox hibák s a szokatlan hangszínezés és beszédütem tette feltűnővé a tősgyökeres, szinte hatásvadászóan hamisítatlan magyar szöveget - s olyannyira, hogy az idegen környezet nagyítóján kissé népszínműhősnek s kissé bujdosó brigadérosnak éreztem őt emiatt, megtévesztve.

Mert ez a tengermormolásos emigráció igazán nem volt valami keserű száműzetés, ezt látnom kellett. Hamarosan kiderült, hogy Ervint itt éppúgy imádja mindenki, mint odahaza. Ő volt a szálló legelőkelőbb vendége, tökéletes világfi, nyaraló dragonyos kapitány. Kártyázott, udvarolt, az elemében élt itt, igazi elemeiben. Ezért nem is öregedett. Látni való volt, hogy hajlott tartása mit sem jelent, hogy már tizenhat éves korában ilyen enyhén görnyedt felsőtesttel járt, mintha örökös készenlétben lenne egy szépasszonynak bókot nyújtani át.

Tetőtől talpig szép volt, hódító, hibátlan, a szó szoros értelmében, mert a talpa bőre akkor sem hatott kellemetlenül, ha a föveny sáros homokjára lépett vele, a haját összekócolhatta, járhatott frakkban vagy pecsétes, ócska nadrágban, az asztal alá mászhatott egy elgurult karkötőért, akár a fülét is piszkálhatta volna, akkor is az marad, vonzó, hibátlan nemes vad.

Minden mozdulata fesztelenné oldódott, egy csámpás kalap, egy lehetetlen kabát alázatosan szépült vajon a fanyar cseresznye lefogy meg rajta, mindent legyőzött, mindent áthatott elbájoló lénye, bármit tett, filmképre lehetett volna venni. Hogyan mondjam el hát, milyen csodálatos volt este, a diner után, a kártyaasztalnál, igazi területén? Oldalról néztem őt, belefeledkezvén a látványba, amint mosolygott, amint cigarettával a szája szögletében, felvont szemöldökkel, fejét ferdén lógatva, osztott, vagy fél kézzel tüzet adott egy hölgynek.

Testkontroll 2 - Harvey és Marilyn Diamond

Nem volt sohasem bőbeszédű. A kedvemért le akarta mondani ez esti kártyacsatáját. Beleegyezett, de kikötötte, hogy egy óránál tovább nem játszik semmi esetre sem. Kilenc órakor kezdték, és éjfél felé járt, mikor Ervin felkelt az asztaltól. A játékról a legelemibb fogalmam sem volt, de végig feszülten figyeltem, és élveztem minden húzását. Gyengéden emelt ki egy-egy lapot a többi közül, könnyen és mellékesen, de végtelen erő és vajon a fanyar cseresznye lefogy tündökölt ebben a könnyedségben, lazán ejtette a zöld posztóra, de milyen jelentős volt ez a mozdulat - két ujjal fogott meg egy kártyát, mint a virtuóz sebész a műszerét, s így, mosolyogva, szótlan eleganciával vezényelte az ötvenkét lapos roppant zenekart, így pontifikálta a játék nagy szertartását.

Olykor az ujja hegyével megérintett egy lapot az asztalon, jelképesen, olykor felmutatta a kezében maradt két-három kártyát, s a többiek ledobták lapjukat, ilyenkor a kőr királyok, káró dámák arccal előre buktak a megsemmisülés örvényébe Csak bámultam őt, vékony bal fülét, bal halántékát, kékes, borotvált bőrét, ideges bűvészkezeit, és megértettem: fenséges lehet ezekkel a piros-feketén kavargó figurákkal játszani.

Ahogy felállt az asztaltól, szabadkozott jobbra-balra, aztán karon ragadott, és lementünk a bárba.

• Gyorsan fogyjon 1 hét alatt
• Hogyan lehet csökkenteni a zsírozás cseresznyefa
• Calaméo - Testkontroll 2 - Harvey és Marilyn Diamond
• Utolsó berlini lakásom Kühnertéknél volt, kinn Schöneweidén, egy vadszőlővel befuttatott villaház első emeletén.
• Hogyan lehet karcsúsítani az esemény előtt

Kék, erős homályba léptünk, búgott a dzsesszzene, táncoló szép párok siklottak lassan a száguldozó zongora és a csukladozó meg bele-belevijjogó fúvós hangszerek nyomában, már gyéren, lustán kerengve.

Ervin köszöngetett, és egy távolabbi sarokban letelepedtünk. Milyen jól él ő itt - gondoltam megnyugodva - mennyire neki való mindez. A pincér kérdezés nélkül elénk tett két nagy, gömb formájú lapos poharat, melyeknek az alján nevetségesen kevés lila folyadék csillogott - s további utasítást várt. A pincér Ervinhez hajolt, és kérdezett tőle valamit, ilyesmit: "Gordon?

Játszani kell. Mintha rád szabták volna Oloront, oly szép itt. Nincs is más humánus tevékenység, mint a játék, vajon a fanyar cseresznye lefogy az ember dolga, ez az élet méltósága, kártyázni Ervin bizonytalanul tiltakozó mozdulatot tett. Nemigen érthette; oly mérhetetlenül jó fiú volt, olyan önzetlen, hogy jóformán alig élt önálló érzelmi és értelmi életet - így gondoltam.

Tartozásaim Üzenetek Postaládánkba a távolabb élő családtagok, barátok és a hivatalok küldenek hírt, életjelet, felszólítást, hogy névnapod alkalmából, eredményekben és sikerekben gazdag, jó lenne már személyesen beszélgetni, mikor tudsz jönni, nyolc napon belül köteles. Szeretek levelet kapni, bár mostanában kevesebb érkezik, és kevesebbet küldök, azok is formálisak — mindent elszipkáz a telefon.

Nem tudtam volna őt elképzelni a leghalványabb indulattól gyötörve sem, sem pedig holmi töprengések közepette. Jókedvű, alázatos lélek volt, sugárzott belőle az emberszeretet és az egészség, józan okossága úgy vezérelte őt, mint az erős, derűs természet a bonyodalmas agytekervényekben szűkölködő teremtményeit, vajon a fanyar cseresznye lefogy és igazsággal.

Semmiféle harc nem isteni eredetű. Meghozták az italt, s egy közönséges kristályüvegből töltött a pincér, nagy vajon a fanyar cseresznye lefogy, mert a pezsgősüveget szerettem volna látni, oldalán a felirattal: Özvegy Clicquot-né.

Ennek nem örültem, noha kiderült, hogy egy különlegesen drága és pompás márkát bontatott fel Ervin. De az íze jó volt, s olyan súlytalanul siklott le a torkomon, mintha csak hűs, gyöngyöző levegőt innék.

Szótlanul, sokáig iszogattunk. A helyiség halk mozgalmassága már nem csillapodott, akik eddig kitartottak, azok "mélyvíziek" voltak, ahogy Ervin mondta.

Ugyan mi ütött Ervinbe?

Emlékiratok könyve

Felemelte vajon a fanyar cseresznye lefogy - Most már tudom, hirtelenében nem is értettem Hagytam, hogy átmelegedjen, míg megered a nyelve. Aztán elmondta nekem, a Clicquot-tól, az emlékezéstől vagy az anyanyelvétől kissé ittasan, a Drugeth-legendát. Drugeth Tudod, nem valami érdekes, ügyes kis történet. Drugeth Balázs császári alezredes volt, öreg fejével, vagy hatvanesztendős lehetett, s az egész csak annyi, hogy három évig tanított bennünket a Monarchia és Európa történelmére Morva-Fehértemplomban, tudod, ahol katonaiskolában voltam, s egyszer pofon verte a padszomszédomat, aztán, néhány héttel a halála előtt mindenáron le akart köszönni a rangjáról, és egy kicsit megbolondult.

Sławomir Mrożek - Zuhanás közben by BlackTrush - Issuu

Nem is tudom, hol kezdjem el. Az úgy volt, a pofon, hogy még a mértanórán, a bicegő Kovarzik óráján elkezdett esni a hó. Ennek én is nagyon megörültem, tizenhárom-tizennégy évesek voltunk. Esik a hó, százados úr! December elején jártunk, s ez az első hó jelentette a tél megérkezését.

Mindnyájan tudtuk, hogy ez nem az évszak egyszerű fordulása. Az épületek, a kert, a főallé fehérbe borul, a hatalmas, bolthajtásos étterem ablakaira finom vajon a fanyar cseresznye lefogy rajzol a hideg, csikorognak a csizmák a havon, befagy a Becsva. A gyakorlatokra való kivonulások erősen megritkulnak, rövid séták jönnek helyükbe, "kincstári séták", "oszoljban".

És boldog, hosszú tantermi napok következnek, ez már csak felkészülés a karácsonyi szabadságra, ilyenkor a császár fiatalkori képmása, a nagy olajfestmény az étterem felső részén, a zenekari emelvény feletti falon, az is barátságosabban néz ránk, ő felséges szemeivel. Mert ha egyszer leesett a hó, ott is maradt a tavaszi olvadásig, mikor a kis Becsva a szilánkká morzsálódó jégtábláit sodorva megindult, s ha a menetoszlopunk átvonult fölötte, a hranicei út felé vezető vashídon, nemigen álltuk meg, hogy le ne pislogjunk az izgatott folyóba, bár itt már zárt rendben meneteltünk Morva-Fehértemplom kövezete felé, büszke "kettős rendekben".

A nagy parkunk fái belesüppedtek a fehér dunyhába, amely az olvadásnak is soká ellenállt, ha a főallén már lucskos sárban tapostunk, ez a dunyha a fák alatt még nehezen süllyedt a földbe, kínnal rogyott össze.

A vékony ágak töredeztek az ujjnyi hóprém alatt, s a külső kapu melletti kis kapus- vagy kertészház alacsony ereszéről, ha arra vitt a sétánk, hidegen pengve tördöstük a gyönyörű jégcsapokat. Talán azóta sem láttam jégcsapot. Drugeth Balázs legendája e szelíd, fehér vidék fölött bontakozott ki. Szóval, Kovarzik óráján indult meg a havazás, míg ő háttal a teremnek magányosan dolgozott óriás vonalzóival, s a fogát szítta. A mértanórák mindig így zajlottak le, a sovány, fekete Kovarzik ránk sem hederített.

Mindegyikünknek külön kis asztala volt, felemelhető lappal, ezeket a tetőket támasztottuk magasra, mint valami fedezéket, s e mögött sakkoztunk, olvastunk, vagy ettük a frissen sült krumplit, amelynek szaga a vaskályha felől, a meleggel keveredve, finom szálakban kígyózott a levegőben. Nyugtalanság lappangott bennünk ezen a napon, zavarosan fénylett a szemünkben ez a civil érzés.

Mint egy nap enni gyümölcsöt, hogy lefogy

Drugeth már a belépéskor "indolens kreténnek" nevezte az ügyeletest, mert nem szellőztettük ki a sült kenyér és krumpli illatát. Egy pillanatig állva hagyott bennünket, végignézett rajtunk gyanakvó, lefogy iker szemmel.

Na, itt ma nem lehetett bedobni: "Alezredes úr, esik a hó Védekező-támadó feszültség ömlött el csontos arcán. Barkója ilyenkor mindig idegesen remegett, pamacsnyi haja csapzottan lógott, csak a deres, kese bajsza hirdetett nyugalmat.